Megjelent a Nokia 7260, 7270, 7280 2004. szeptember 10. 18:42, Péntek - Rónai György
A Nokia három új telefont mutatott be Sanghajban a Totally Fashion rendezvényen. Külső megjelenésüket illetően teljesen más képet mutatnak az új telefonok, mint az eddigiek, ugyanis a Nokia az 1920-as éveket idéző megjelenéssel akar újítani.
A három sávos 7260-as ezüst és fekete csíkos, nyalókaszerű megjelenésével S alakot formál. Került rá egy VGA kamera is, a kijelzője pedig a "standard Nokia", 128x128 pixeles, 16 bites TFT. A 760 mAh-s lítium-ionos akkumulátora a gyártó közlése szerint 3 óra beszélgetést, vagy 350 óra készenlétet tesz lehetővé.
Nokia 7260
A Nokia 7270 némileg hagyományosabban néz ki, így a billentyűzete is már ismerősebb elrendezésű. A kinyitható telefonon cserélhető textil huzat van. A ruha alatt egy 88 x 46 x 22 mm-es, 121 grammos, három sávos telefon rejtőzik. A készülék már valamivel többet nyújt a képernyők terén, ugyanis a belső kijelzője 16 bites színmélységű 128x160 képpontos, a külső pedig 96 x 65 pixeles 4096 színű TFT. A VGA kamerája 4x-es digitális zoomra is képes, vagy akár videót is rögzíthetünk vele. A készülék támogatja a PTT (Push To Talk) funkciót, és az ugyancsak 760 mAh-s akksijával 4 órán át telefonálhatunk, vagy békén hagyva 270 órán át áll a rendelkezésünkre.
Nokia 7270
A legkevésbé "normális" kinézetű telefon azonban mégis a 7280-as. A 84 grammos "telefon" 115x32x19 mm-es, tehát nem elég széles egy rendes billentyűzethez. Így tehát nemes egyszerűséggel nem is került rá semmi, hanem az egész telefon hangvezérlésű. Megjelenését illetően kb. egy nagyobb méretű rúzs és egy James Bond kütyü, valamint a Tron filmet idéző dizájn keresztezése. A készüléket 1 cm-nyit széthúzva aktiválódik a hang-interfész, és persze miután újra összetoltuk már nem fog mindenféle érdekességet művelni, tehát mással is beszélgethetünk.
Nokia 7280
Kinyitva előbukkan a VGA kamera is, és a GSM/GPRS háromsávos működés mellett Bluetooth kapcsolat is rendelkezésünkre áll. A 104 x 208 pixeles színes kijelzős készüléket a 700 mAh-as telep 240 órát tudja életben tartani, de ha folyamatosan beszélgetünk vele (a szó szoros értelmében...) akkor mindössze három órára bírja. A telefon vörös csíkja még becsukott állapotban is világít, ezzel valóban egyedi megjelenést biztosít neki.
Természetesen mindhárom telefon képes SMS, MMS, és email küldésre is, emellett van bennük XHTML böngésző és néhány Java játék is. A többszólamú csengőhangok mellett mindegyiken hallgathatunk FM rádiót, azonban mintegy negatívumként egy, a DRM-hez hasonló tartalomvédelmi megoldás (OMA) is belekerült már a szoftverükbe. A telefonok várhatóan a negyedik negyedév folyamán kerülnek a boltokba.
Az idei, Szingapúrban és Helsinkiben egyidejűleg megrendezett Nokia Connection konferencián a Nokia több összecsukható smarttelefont mutatott be, melyekben szinte minden vezető technológia megtalálható.
Újabb telefonok a Nokiától 2004. június 15. 10:42, Kedd -
Az összecsukható formájú Nokia 6260 smarttelefon a mobil szakemberek számára a legújabb mobiltechnológiájú szolgáltatásokat és alkalmazásokat kínálja, többek között push to talk adóvevőt, elektronikus levelezést, dokumentumok és prezentációk megtekintésének lehetőségért, Bluetooth kapcsolatot, és VGA kamerát. A háromsávos Nokia 6260 smarttelefon Series 60 platformon és Symbian operációs rendszeren alapul.
Nokia 6260 - klikk a képekre a nagyobb változathoz
"A Nokia 6260 smarttelefon fejlett szolgáltatáskínálata és nagy teljesítménye határozott előnnyel jár az üzletemberek számára" - mondta Kai Öistämo, a Nokia Mobile Phones üzletágának alelnöke. "A Nokia 6260 smarttelefon segítségével az üzleti felhasználók útközben is megőrizhetik hatékonyságukat. A prezentációk és dokumentumok megtekintésének lehetősége, az adóvevő-funkció, az álló- és mozgókép rögzítés, és az adatszinkronizálás révén menet közben is tarthatjuk a kapcsolatot munkahelyünkkel és családunkkal. A Nokia 6260 emellett mobil VPN (virtuális magánhálózat) klienssel is rendelkezik, így az üzleti felhasználók hozzáférhetnek vállalati e-mailjükhöz és a céges hálózathoz."
A Nokia 6260 smarttelefon mind megjelenésében, mind funkcióiban rugalmas: beszélgetéshez kinyitva használhatjuk, de ha az Interneten szeretnénk szörfözni vagy az alkalmazásokat akarjuk elérni, akkor kijelzővel kifelé hajthatjuk össze. Fotózáshoz elcsavarhatjuk a kijelzőt, ha pedig a táskába szeretnénk csúsztatni, vékonyra összecsukhatjuk a készüléket. Az egyetlen gombnyomással aktiválható adóvevő szolgáltatás segítségével gyorsan felvehetjük a kapcsolatot munkatársainkkal vagy akár egy egész csoporttal. A jelenlét szolgáltatással bővített névjegytár értesíti privát és munkahelyi kapcsolatainkat arról, hogy mikor vagyunk elérhetőek, így mindkét fél időt takaríthat meg. Kéznél van az e-mail, és mivel a prezentációk és dokumentumok a telefonon is megtekinthetők, a felhasználó közvetlenül a készüléken fogadhatja a kompatibilis mellékleteket. Az adatszinkronizálás révén pedig helyben vagy távolról is frissíthetjük határidőnaplónkat, névjegytárunkat és tennivalólistánkat.
Nokia 6260 - klikk a képekre a nagyobb változathoz
Böngésző üzemmódban a mobil xHTML- és a HTML-böngészők hozzáférést biztosítanak mobilinternet oldalakhoz, ugyanakkor a menü, az alkalmazások és a telefonfunkciók gyors elérhetőségét is garantálják. A Nokia 6260-hoz cserélhető, e-mail mellékletek, képek, videofelvételek és szövegek tárolására alkalmas multimédiás memóriakártyák használhatók.
A készülék szállítása a tervek szerint 2004 harmadik negyedévében kezdődik Európában, Afrikában, a Távol-Keleten és az amerikai kontinensen. A Nokia 6260 telefon nem támogatott, becsült eladási ára várhatóan 400 euróról indul.
A háromsávos, rozsdamentes acél borítású Nokia 6170 telefon két változatban kapható: a főként az európai és ázsiai piacra szánt GSM 900/1800/1900, és az amerikai kontinensen forgalmazott GSM 850/1800/1900 verzióban.
Nokia 6170
"Manapság rengeteg elvárásnak kell megfelelnünk, és különösen fontos ezek közül a magánélet és a munka közötti helyes egyensúly megtartása. A Nokia 6170 kameratelefon olyan eszközt kínál az elfoglalt emberek számára, amellyel a lehető legjobban kihasználhatják idejüket" - mondta Aage Snorgaard, a Nokia Mobile Phones üzletágának alelnöke. "A termék azon ügyfeleink érdeklődését is felkeltheti, akik értékelik a Nokia különleges, intuitív felhasználói felületét, és a stílusos, kagylóhéj-jellegű formában elrejtett funkciókat."
A Nokia 6170 szinkronizálható határidőnaplóval és névjegytárral rendelkezik, melyeket akár EDGE kapcsolaton át is frissithetünk. Szintén van benne adóvevő funkció, és ha nem tudjuk fogadni a hívásokat vagy a szöveges üzeneteket, a jelenlét szolgáltatással bővített névjegytára tájékoztatja munkatársainkat elérhetőségünkről és tartózkodási helyünkről.
Nokia 6170 - klikk a képekre a nagyobb változathoz
A külső, 96 x 65 kijelző max. 4096 színt támogat, tájékoztat a bejövő hívásokról, kijelzi a dátumot, az időt, valamint a telefon státuszát. A 128 x 160 képpontos belső kijelző 65536 színárnyalatot jelenít meg. A készülék alkalmas xHTML böngészésre, beépített VGA kamerájával videofelvételeket is készíthetünk, fotóinkat pedig MMS-ben oszthatjuk meg másokkal. A gyártó szerint a Nokia 6170 beszélgetési ideje eléri a négy órát, készenléti ideje pedig 270 óra. A szállítások a tervek szerint 2004 utolsó negyedévében indulnak. A készülék adómentes, nem támogatott viszonteladói ára várhatóan 250 euró körül mozog majd.
A szintén most bejelentett, fejlödő piacokra szánt 2650-es telefon összecsukható, míg a 2600 a klasszikus formát követi, kereskedelmi forgalomban való megjelenésük 2004 harmadik negyedévére várható. "A Nokia továbbra is elkötelezett a mobilpiac bővítése mellett, ezért kedvező árú, sokoldalú funkciókat kínáló telefonok és innovatív megoldások révén elégíti ki a fejlődő piacok vásárlóinak mobilkommunikációs igényeit" - mondta Juha Pinomaa, a Nokia Mobile Phones üzletágának alelnöke. "E két új termék mai bemutatásával mostantól a telefonok szélesebb választékát kínálhatjuk a gyorsan bővülő piacok vásárlói számára. A stílusában és kialakításában egyaránt eltérő Nokia 2650 és Nokia 2600 telefon erőteljes funkciókat kínál elérhető áron, amely rendkívül vonzó kombináció ezen piacokon. Úgy véljük, hogy a már érett mobilpiacokon is érdeklődéssel fogadják majd ezeket a termékeket."
Nokia 2650
Az összecsukható Nokia 2650 (EGSM 900/1800) színes kijelzőt, böngészőt, MMS-t, Java játékokat és Java alkalmazásokat vonultat fel. Van benne már-már kötelező határidőnapló és névjegytár, melyeket SMS-en, vagy a képet tartalmazó névjegykártyákat MMS-en át küldhetjük és fogadhatjuk.
A GPRS kapcsolaton át háttérképekkel és más grafikákkal szabhatjuk testre szines kijelzőjét, és xHTML-böngésző is beépítésre került. A bejövő hívásokra a többszólamú csengőhangok és a borításon felvillanó lámpák hívják fel a figyelmet. Tömege mindössze 97 gramm, gyári adatok szerinti beszélgetési ideje eléri a három órát, készenléti ideje pedig 300 óra. Színválasztéka helytől függően piros, ezüst, barna és füstszürke lesz.
Nokia 2600
A Nokia 2600 (EGSM 900/1800 vagy GSM 850/1900) szintén színes kijelzős, többszólamú csengőhangokat (beépített MIDI) tartalmazó készülék. Van benne táblázatszerkesztő, névjegytár és határidőnapló. Tömege 94,5 gramm, a gyári adatok szerint beszélgetési ideje eléri a három és fél órát, készenléti ideje pedig 250 óra. A készülék ólomszürkében, hidegkékben, mélyzöldben, gyöngyfehérben és ezüstrózsaszínben lesz kapható.
A Nokia bemutatta a 6630-at 2004. június 14. 19:03, Hétfő - Baddog
A Nokia ma bemutatta a mobilkommunikáció területén áttörést jelentő Nokia 6630 készüléket, amely a világon első ízben egyesíti egy készüléken belül a 3G, az EDGE és a vezető smarttelefon-platform, a Series 60 előnyeit.
A Nokia 6630 Symbian operációs rendszeren alapul. A készülék GSM 900/1800/1900, EDGE és WCDMA hálózatokon működő, háromsávos telefon. A 127 gramm tömegű és 110 x 60 x 20,6 mm kiterjedésű készülék a világ legkisebb, GSM és WCDMA hálózatra szánt telefonja. A folyamatosan bekapcsolt e-mailt, a multimédiás tartalmak mobil szélessávú elérését, videotartalmak élő streaming letöltését és videokonferenciát biztosító, kompakt formájú Nokia 6630 telefon révén egyre több ember számára válhat valósággá a 3G.
"WCDMA portfóliónk legfrissebb eleme, a Nokia 6630 illusztrálja az intelligens és vonzó 3G készülékek megalkotása mellett vállalt elkötelezettségünket. A tömegpiacra bevezetett telefonok a beállítási és testre szabási lehetőségek révén a felhasználók, a szolgáltatók és a vállalati felhasználók igényeire egyaránt válaszolnak" - mondta Anssi Vanjoki, a Nokia Multimedia üzletágának ügyvezető alelnöke. "A Nokia 6630-at a gyors és intelligens munkavégzésre találták ki. A készülék kiváló teljesítményt, jelentős működési időtartamot, valamint mobil szélessávú kapcsolatot kínál a 3G egyre növekvő ügyfélköre számára."
A vállalat véleménye szerint 3G környezetben a személyes információkezelés egészen új világa nyílik meg, mivel az akár 384 kb/s adatsebességnek köszönhetően az elektronikus levelek már mellékleteikkel együtt tölthetők le, illetve tekinthetők meg. A készülék felhasználói automatikus értesítést kapnak beérkező e-mailjeikről, leveleiket pedig akár 128 kb/s sebességgel is elküldhetik. A Nokia mobil VPN kliense biztonságos hozzáférést biztosít a vállalati intranethez vagy levelezési szerverhez. A Nokia 6630 eddig az egyetlen olyan készülék, amely a világ összes 3G (WCDMA), EDGE, és 2G hálózatán működik.
A telefon kamerája 1,23 millió képpontos felbontású, és számtalan képkezelési funkcióval bír. Nemcsak fénykép, hanem videófelvételre is használható, és digitális nagyítása egyszerestől hatszorosig terjedhet. Az exponálás manuálisan is beállítható, képes sorozatfelvételek készítésére, és vezeték nélkül, közvetlenül a készülékről is lehet vele nyomtatni. A cég nagy figyelmet fordított a felvételek másokkal megosztásának lehetőségére is.
A mobiltelefon memóriája a beépített és a mellékelt MMC multimédia-kártyával kiegészített résszel együtt már alapbeállításban is 74 MB nagyságú, így a készüléken nagyszámú kép, videofelvétel, zene és egyéb multimédiás tartalom tárolható. A szórakozni vágyók digitális MP3 lejátszó és valós idejű videó streaming közül is választhatnak, és a telefon videokonferencia-hívást is lehetővé tesz. A RealOne mobil lejátszó a nagy mennyiségben rendelkezésre álló Real-formátumú, valamint az új, mobilkészülékekhez tervezett 3GPP tartalmakat támogatja.
A Nokia 6630 választható tartozékai között világosabb fényképeket eredményező, különálló vaku, az egyszerűbb adatbevitelt elősegítő, vezeték nélküli Bluetooth billentyűzet, és az autóban is kényelmes híváskezelést biztosító, továbbfejlesztett autóskészlet található. A Nokia 6630 a tervek szerint 2004 utolsó negyedévében jelenik meg az üzletekben, telefonszolgáltatók által nem támogatott eladási ára pedig az igéretek szerint 500 euró alatt lesz.